Veszprém – Gizella-kápolna

Az ún. Gizella-kápolna a Szentháromság térről, a mai Érseki palota és a Nagypréposti ház között nyílik. A középkori kétszintes palotakápolna a belsővárban a püspöki palota épületegyüttesének részét képezte. Alapítási körülményei, eredeti titulusa és felszentelési dátuma nem ismert. Formai sajátosságai, stílusa alapján az 1230-as éveiben épülhetett egy részben már korábban itt álló építmény falát is megába foglalva. Alaprajzi elrendezése mindkét szinten egyhajós, két boltszakaszos, egyenes záródású szentéllyel, északi oldalán sekrestyével. Falazata tört kő, tartószerkezetei kváderből, illetve faragott tagozatokból épültek. Koragótikus csúcsíves bordás boltozata a földszinten konzolokról indul és egyszerűbben tagolt, az emeleten falpillérkötegekről, fejezeteik között van levéldíszes és gazdagon faragott sárkánypárral díszített is.
A szentély északi falán a földszinten egyszerű kőkeretes, az emeleten háromkaréjos tagolású ívmezővel alakított ajtó nyílt a dongaboltozatos sekrestyébe. Az emeleten egy további szintre nyíló kisebb nyílást másodlagosan alakítottak ki 15. századi kőkeret-darabokból, már az emeleti boltozat részleges bontása, átalakítása után.
Az építéssel egykorú azonban a földszinti tér első kifestése, amely színes márványlap-burkolatot imitáló lábazata felett boltszakaszonként az apostolpárokat ábrázolta. Bizonyos körülmények alapján feltételezhető, hogy a szentély végfalán a keresztre feszítést ábrázolták Szűz Mára és Szent János álló alakjai között. A boltozati bordák szintén márványt utánzó kifestést kaptak. Az emeleti tér szintén festett volt, de időrendjéről, jellegéről a soron következő restaurátori kutatás után tudhatunk majd többet. A kápolna építészeti jellegzetességei, faragott és festett részletei alapján korszak kiemelkedő művei közé tartozik, királyi műhely alkotása lehetett.
A 17. századi látképek a kápolna még tetővel fedett kiemelkedő tömbjét ábrázolják a romos várban. Írott források szerint a székesegyházat újjáépítő Esterházy Imre püspök (1724–1726) megújíttatta. Majd Padányi Biró Márton (későbbi püspök) még nagyprépostként a közvetlen közelében három korábbi ház helyén építtette fel az 1740-es évek első felében saját kétszintes házát, melynek oldalfalaként a kápolna északi falát használták fel. Célja az akkor profán célokat szolgáló épület méltó helyreállítása és ismét liturgikus használatba való vétele volt.
Gyökeres átalakítás érte a kápolnát az 1760-as években, amikor Koller Ignác püspök (1762–1773) reprezentatív barokk püspöki palota építését határozta el. A munkák során a kápolnának a Nagypréposti házba foglalt fala, tagozatai, boltindításai kivételével többi részét elbontották, de úgy, hogy a közel azonos alaprajzon, de csak a földszinten téglával újjáépített kápolnához a gondosan félretett középkori, festett tagozatokat újra felhasználták. Ezért van az, hogy olyan helyen – harántívekben – is találunk ma zárókövet, ahol annak szerkezeti szerepe nincs. A hiányzó tagozatokat újonnan faragott elemekkel egészítették ki. Az északi falon, tagozatokon, boltozatindításon in situ fennmaradt és a kortárs leírásokban is csodálattal említett falképeket megőrizték, annak rendszerét követve, az újonnan épült részeket is kifestették.
A szentély déli falán nyíló átjáróval közvetlenül a püspöki palotához kapcsolták a kápolnát, amely azonban nem püspöki magánkápolna célját szolgálta. Dávid Ferenc kutatásaiból tudjuk, hogy Koller Ignác püspök diplomáciai előkészületeket tett Gizella királyné ereklyéinek megszerzésére, feltételezhetően kultusza méltó helyének szánta az újjáépített kápolnát. Ezzel összhangban új, timpanonos, vörös homokő-pilaszterekkel tagolt, diadalkaput idéző homlokzat épült.
Később a kápolna állapota nagyon megromlott, a vizesedés állandó problémákat okozott. Felújítására az 1938-as Szent István-év és a budapesti eucharisztikus kongresszus éve adott alkalmat. Deéd (Dex) Ferenc restaurátor tervei alapján purista stílusban újították meg, elbontva minden lehetséges barokk részletet: az attikafalat és az építési feliratos márványtáblát (jelenleg lappang), a barokk oltárt puttókkal és feszülettel (töredékesen a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kőtárában) és a festett barokk vakolatot. Így vált láthatóvá, hogy a 18. században újjáépített földszinti boltozatban egyes zárókövek – mint például az Agnus Dei (Isten báránya) a nem azonos profilú bordákhoz csatlakoztak. (4. kép) A szentélyfalon a széles ablakot középkorias résablakká szűkítették, és ekkor készült a mai egyszerű téglaoltár, valamint a párkányzat boldog Gizellát megnevező felirata és bejáratának rácsos kapuja. (A kapu ma a BGFGy kőtárában található.)
Az 1980-as években a Nagypréposti palota felújításával kapcsolatban Kraloványszky Alán végzett kutatásokat a kápolnában: ekkor tárták fel alatta a 18. században létesített csatornát, illetve a feltárások során további 13. századi festett faragványok, illetve nagy mennyiségben olyan középkori vakolattöredékek kerültek elő, amelyek a középkori kifestés részleteit a barokk átfestés és a későbbi restaurátori beavatkozások, illetve károsodásoktól mentes, eredeti festői minőséget őrző állapotban hordozták. Sajnos közülük csak keveset lehetett összefüggő ábrázolásba illeszteni.
Az 1990-es években súlyos állagvédelmi problémák adódtak: károsodtak a földszinti falképek és az emeleti faragványok. Az ekkor készült új tető immár védte az emeleti északi fal középkori faragványait az időjárási viszontagságoktól. Megoldották a püspöki palota csapadékvíz elvezetését is, és javult a földszinti terek nedvesség elleni védelme. A kápolna földszinti tere látogatható. ...Kevesebbet mutat