Várpalota – Szűz Mária neve

Történet (1975-ös sematizmus szerint)
”10x7m. M. Tit: Szűz Mária neve”
Történeti leírás
Középkori templom építési kora és átalakítása
A kápolnától keletre feküdt az 1440-es évek első felében alapított ferences kolostor, amely 1543-ban már lakatlan volt, elpusztult. Feltehetően onnan származik egy fejet ábrázoló boltozati gyámkő, amit másodlagosan, építőanyagként falaztak be a kápolnába, majd 1963-ban kibontották, és a várpalotai helytörténeti kiállításon helyezték el.
Történeti leírás 1701-1945
A kápolnát 1738-1739-ben építtette özv. Zichy Jánosné Talheim Anna és özv. Zichy Imréné Erdődy Teréz. Főoltárát az újabb kutatások alapján Johann Micheal Walch faragta 1755-ben. A kápolna előtti harangláb 1944-ben Bene Gábor terve alapján épült.
Történeti leírás 1945-
A 20. sz. közepén a kupolát helyreállították. 1986-ban Kremnicsán Ilona készített felújítására terveket.
Mai templom adatai
Megnevezés
R.k. kp
Egyéb bevett név
Zichy-temetőkápolna
Elhelyezkedés
Várpalota, Szent István út 35., hrsz. 3243.
Védelem mértéke
védett műemlék
Védelem törzsszáma
M 4907
Védelem azonosítója
10587, 1952, 1958; régészeti azonosító: 9566
Védés ideje
2001
Eredeti jelleg
temetőkápolna
Mai meghatározó korstílusa
érett barokk
Egyházigazgatási beosztás
plébánia
Ellátó plébánia
Várpalota, Római Katolikus Plébánia
Általános jellemzők
Út melletti temetőben álló, délre tájolt, lanternás, bádogfedésű kupolával fedett barokk kápolna négyzetes alaprajzú, kiemelkedő tömegű hajóval, a hajónál keskenyebb, félköríves záródású szentéllyel és a hajóhoz csatlakozó, a karzatot befogadó, alacsonyabb párkánymagasságú térrel. E tér kis ovális ablakkal áttört oromzata többszörösen tört vonalú. A hajó nyugati, illetve északi falán egy-egy többszörösen visszalépcsőzött profilú emelet, vízszintes szemöldökű, záróköves kőkeretes ajtó, a homlokza...Tovább
Út melletti temetőben álló, délre tájolt, lanternás, bádogfedésű kupolával fedett barokk kápolna négyzetes alaprajzú, kiemelkedő tömegű hajóval, a hajónál keskenyebb, félköríves záródású szentéllyel és a hajóhoz csatlakozó, a karzatot befogadó, alacsonyabb párkánymagasságú térrel. E tér kis ovális ablakkal áttört oromzata többszörösen tört vonalú. A hajó nyugati, illetve északi falán egy-egy többszörösen visszalépcsőzött profilú emelet, vízszintes szemöldökű, záróköves kőkeretes ajtó, a homlokzaton tagolt szalagkeretes, füles ablakok, a kupola alatt a hajó második ablakzónájában tagolt szalagkeretes, kőből faragott oválablakok. A hajó belső terét csegelyes kupola, a szentélyt félkupola, a karzatteret síkfödém fedi. A kosáríves dongaboltozatra ültetett karzat kosárívvel nyílik a hajóba. Faragott oltára a 18. század közepéről való (Thomas Walch), a Madonnát ábrázoló domborműves oltárképet két gyertyatartó angyal szobra fogja közre. A kép felett kettős címer látható. A párkányzat felett, az istenszemben összefutó volutákon egy-egy angyal ül. A padok igényes, rokokó stílusú alkotások. ...Kevesebbet mutat

Plébániák

Települések

Település
Várpalota