Bakonybél – Szent Móric

Történeti leírás
Medieval church construction era and reconstruction
Az 1018 körül alapított monostor középkori Szent Móric-templomának sem a méretét, sem a formáját nem ismerjük. Az együttes 1287-ben leégett, aminek nyomai még 1347-ben is látszódtak.
16-17 th century history
1508-ban a templomot az összeomlás fenyegette, a monostor elnéptelenedése után (1548), a török hódoltság idején az együttes teljesen romossá vált. A bencés szerzetesek 1696 után tértek vissza és alapították újra a monostort.
Historical description 1701-1945
Az első új templomot 1719-ben építették, ám az hamarosan összeomlott. A mai templom alapkövét 1750-ben tették le, felszentelésére 1754. július 31-én került sor, berendezése ezt követően készült. 1780-ban, egy tűzvészben a templom teteje leégett, majd egy zárpor a tető nélkül maradt templomot eláztatta. Helyreállítása 1782-re fejeződött be. 1855-ben a templomot kifestették, 1877-ben pedig nagyobb szabású helyreállítás is zajlott, a mellékoltárok képeit lecserélték.
Historical description 1945-
1945 után a templom barokk padjait eltávolították, berendezéseit átfestették. Helyreállítása a rendszerváltozás után kezdődött meg. 1989-91-ben főoltárát, 1999-ben szószékét restaurálták. Homlokzati felújítására 1995-96-ban került sor, rekonstruálták a barokk toronysisakot, és újravakolták a templom homlokzatait. A monostor teljes rekonstrukciója 2019-re készült el, statikai megerősítés, energetikai korszerűsítés, valamint homlokzati helyreállítás történt. Az együttes részleges régészeti feltárá...Read more
1945 után a templom barokk padjait eltávolították, berendezéseit átfestették. Helyreállítása a rendszerváltozás után kezdődött meg. 1989-91-ben főoltárát, 1999-ben szószékét restaurálták. Homlokzati felújítására 1995-96-ban került sor, rekonstruálták a barokk toronysisakot, és újravakolták a templom homlokzatait. A monostor teljes rekonstrukciója 2019-re készült el, statikai megerősítés, energetikai korszerűsítés, valamint homlokzati helyreállítás történt. Az együttes részleges régészeti feltárása a felújításhoz kapcsolódóan kezdődött meg. Read less
Mai templom adatai
Name
Szent Mauríciusz és Vértanútársai Plébániatemplom
Location
Bakonybél, Szent Gellért tér 1., hrsz. 30., 31.
Level of protection
műemlék
Heritage ref. number
5619, 9606, 1958, 1998
Recommended for protection
n.a.
Original style
monostortemplom
Current defining style
érett barokk
Position in the church organization
plébánia
Supporting parish
Bakonybél, Szent Mór plébánia
General characteristics
A település központjában, útkereszteződésben, észak felől szabadon, fallal körülvett telken álló, délről a monsotorhoz csatlakozó, téglány alaprajzú, nyugatnak tájolt, kontyolt tetős, cserépfedésű barokk épület, a hajóval azonos szélességű, egyenes záródású szentéllyel. A hajó keleti végénél, az északi oldalon törtvonalú sisakkal fedett torony áll. Háromtengelyes, keleti bejárati homlokzatának középtengelyében nyílik kőkeretes bejárati kapuja, szemöldökpárkányának íve megtört. A karzatszinten, k...Read more
A település központjában, útkereszteződésben, észak felől szabadon, fallal körülvett telken álló, délről a monsotorhoz csatlakozó, téglány alaprajzú, nyugatnak tájolt, kontyolt tetős, cserépfedésű barokk épület, a hajóval azonos szélességű, egyenes záródású szentéllyel. A hajó keleti végénél, az északi oldalon törtvonalú sisakkal fedett torony áll. Háromtengelyes, keleti bejárati homlokzatának középtengelyében nyílik kőkeretes bejárati kapuja, szemöldökpárkányának íve megtört. A karzatszinten, középen egy félköríves ablak, kétoldalt egy-egy félköríves záródású szoborfülke, szobrai hiányoznak. A homlokzaton a tengelyeket dupla fejezetes pilaszterek választják el egymástól. A golyvázódó főpárkány feletti pilaszterrel tagolt oromzatot timpanon zárja, alatta félköríves záradékú, az ablakokénál egyszerűbb profilozású szoborfülkével. A torony főpárkányig magasodó szintjét a főhomlokzat pilasztereivel azonos pilaszterek díszítik, északon alacsonyan fekvő lunettaablak. A torony párkány feletti részét magas, geometrikus díszes fejezetű pilaszterek tagolják, és félköríves záródású harangszinti ablakok törik át. Északi és déli homlokzata tagolatlan, rajtuk négy, illetve két félköríves záródású ablak nyílik. Az egyhajós belső tér négyszakaszos csehsüveg-boltozattal fedett. A boltozati hevederek kis kiülésű pilaszterekről indulnak. A hajótól kosáríves diadalívvel leválasztott szentély ugyancsak csehsüveg-boltozatos. Read less

Parishes

Settlements

Settlement
Bakonybél