Balatonfüred – Krisztus Király

Balatonfüred – Krisztus Király
Patronal festival
Egyházi év utolsó vasárnapja
Történet (1975-ös sematizmus szerint)
"1211-ben a tihanyi apátság birtokai között szerepel. 1381-ben Szt. László tiszteletére emelt tp-ról tudunk. 1333-ban papja János. A XVIII. sz.-ban újratelepült falu lakói főleg ref.-ok. 1761-aben a tihanyi apátság kis kp-nát építtet a fürdőtelepen a gyógyforrás mellett a kevés kat. számára. Ezeket a palóznaki pl gondozza. Később a kat. hívek gyarapodtával állandó nyári lelkészt kapnak Tihanyból, majd a megnövekedett lelki igények kielégítésére a tihanyi apátság megépítteti a mai „Kerek templom...Read more
"1211-ben a tihanyi apátság birtokai között szerepel. 1381-ben Szt. László tiszteletére emelt tp-ról tudunk. 1333-ban papja János. A XVIII. sz.-ban újratelepült falu lakói főleg ref.-ok. 1761-aben a tihanyi apátság kis kp-nát építtet a fürdőtelepen a gyógyforrás mellett a kevés kat. számára. Ezeket a palóznaki pl gondozza. Később a kat. hívek gyarapodtával állandó nyári lelkészt kapnak Tihanyból, majd a megnövekedett lelki igények kielégítésére a tihanyi apátság megépítteti a mai „Kerek templom "-ot, 1841-46-ban. Klasszicista stílusú. M. Átmérője: 12 m. Pl-ház is készül mellé, de önállóvá az 1848-as események miatt nem sikerül szervezni. Sőt a kihelyezett lelkészség is megszűnt. 1869-ben újra állandó lelkészt kap a telepi kp-na, majd hosszú, szívós küzdelem után a hívek kérésére 1918-ban pl-t kap Füred és egy szükségkp-na kezdi meg működését. 1926-27-ben épül fel a mai kéttornyú, neoromán stílusú, nagy tp, a jellegzetesen Balaton-melléki vörös kőből. Mérete: 33x20 m. A tp-mal egyidőben vele egybeépítve ugyanolyan anyagból és stílusban készült a pl-ház. Temetőben tp-rom, románkori, XIII. sz.-i, bővítve a XV. sz.-ban, későgótikus. M.Tit: Krisztus Kir. Búcsú: Krisztus Kir. vasárnap. Szi: febr. 14. Rn: aug. 20. Akv: 1918-tól. Hsz: 4714 (9734). " Read less
Történeti leírás
Medieval church construction era and reconstruction
n.a.
16-17 th century history
n.a.
Historical description 1701-1945
1926-27
Historical description 1945-
n.a.
Mai templom adatai
Name
R.k. templom
Other popular names
piros templom, vörös templom
Location
Balatonfüred, Szent István tér 1., hrsz. 2314.
Level of protection
n.a.
Heritage ref. number
n.a.
Recommended for protection
n.a.
Original style
plébániatemplom
Current defining style
neoromán
Position in the church organization
plébánia
Supporting parish
Balatonfüred, Krisztus Király plébánia
General characteristics
A füredi katolikus hívek a 19. század végén a paloznaki plébániához tartoztak. Már régóta szerették volna, hogy önálló plébánia létesüljön Füreden. Tervezett templomuk számára 1910-ben egy telket vásároltak a veszprémi káptalantól, amelyen egy vendégfogadó állt. 1924-ben az egyháztestületi gyűlésen bejelentette Luttor Ferenc plébános, hogy a szükségkápolna kicsinek bizonyul, ezért új templom felépítését szorgalmazza. Eladták az épületet, adományokból, kölcsönből megkezdték az építkezést. Luttor...Read more
A füredi katolikus hívek a 19. század végén a paloznaki plébániához tartoztak. Már régóta szerették volna, hogy önálló plébánia létesüljön Füreden. Tervezett templomuk számára 1910-ben egy telket vásároltak a veszprémi káptalantól, amelyen egy vendégfogadó állt. 1924-ben az egyháztestületi gyűlésen bejelentette Luttor Ferenc plébános, hogy a szükségkápolna kicsinek bizonyul, ezért új templom felépítését szorgalmazza. Eladták az épületet, adományokból, kölcsönből megkezdték az építkezést. Luttor Fábián Gáspár építészt kérte fel a templom tervezésére, aki a tervek elkészítését térítésmentesen elvállalta. 1925-ben megalakult a templomépítő bizottság. Az 1926-os alapkőletételi ünnepséget követően, 1927. márciusában már álltak a falak, és kész volt a tető is. 1927. szeptember 29-én szentelte fel a templomot Rott Nándor püspök Krisztus Király tiszteletére. Krisztus Király ünnepe aránylag újkeletű volt, hiszen XI. Pius pápa 1925. december 11-én rendelte el, így a füredi templom az elsők között van az országban, amit e titulust kapta. Fábián Gáspár egy, a helyi anyagokra, így a balatoni vörös mészkőre épülő koncepció mentén egy két homlokzati tornyos kereszthajóval ellátott háromhajós, félköríves lezárású szentéllyel végződő neoromán templomot tervezett. A két magasba szökő, négyzetes alapú, gúlasisakkal fedett torony között visszaugrasztva helyezkedik el a főbejárat szakasza. A vörös kő intenzív használata mellett a vakolt felületek e kőhöz igazodó halvány vöröses-rózsaszínes árnyalatot kaptak, és a fugák is vöröses színű malterrel készültek az egységesség érdekében. A homlokzat kiválóan leképezi a mögötte rejlő háromhajós bazilikát. A háromtengelyes nyíláskiosztás felett nagy méretű kerek rózsaablak világítja meg a karzatot. A szélfogót az orgonakarzat, majd a háromhajós szakaszt az oltár előtti keresztház követi, s végül a diadalíven át a szentély teréig jutunk el. A bejárati szakasznál a kórus mellvértje alatt jobbról megfestették a felszentelő püspököt, Rott Nándort és az építő plébános Luttor Ferencet. Az oltárt és Krisztus Király szobrát Kerger Ferenc készítette. A mellékoltárok Kéri Gábor veszprémi asztalosmester alkotásai. Szűz Mária és Szent József szobrait Krasznay (Krausz) Lajos faragta. A színes üvegablakok közül 27 db Palka József üvegművész alkotása, ezek már a felszentelésre elkészültek. Palka József alkotásai sorrendben: Goretti Szent Mária, Szent I. Gyula pápa, Szent György, Loyolai Szent Ignác, Szent Anna, Szent Ilona, Borromei Szent Károly, Szent Imre herceg, Szent István király, Tours-i Szent Márton, Fájdalmas Szűzanya, Szenvedő Krisztus, Szent Dénes, Keresztelő Szent János, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent László király, Árpád-házi Szent Margit, Szent József és a Gyermek Jézus, Assisi Szent Klára, Assisi Szent Ferenc, Szent Ágnes, Szent Lajos francia király, Páduai Szent Antal, Szent Tibor és végül további két geometriai díszes üvegablak. 2016 óta a balatonfüredi Települési Értéktár részei a Palka József-féle üvegablakok. 2000-2001 között készült el a kassai vértanúk ablaka, illetve XIII. János pápa, Mindszenty bíboros, Boldog Gizella, Pio atya és Kalkuttai Teréz anya ablakai modern szellemben. A templom dús kifestése egységes koncepció eredménye. A falakon szőnyegszerű geometrikus motívumok, míg az éleken ornamentális díszek kaptak helyet. A színek és tónusok ismétlődnek a templom tereiben. A kék, arany, bordó a domináns színek, amelyek meghatározzák a díszítést. Read less

Parishes

Settlements

Settlement
Balatonfüred