Balatonkenese – Ref. tp.

Történeti leírás
Medieval church construction era and reconstruction
1297-ben említik először, 1311-ben, 1330-ban, 1363-ban és 1367-ben, később 1410-ben szerepel titulusával. Papját 1333-1335-ben említik a pápai tizedjegyzékek, majd 1371-73-ban, valamint 1480-ban, plébánosát pedig 1410-ben, 1426-ban, 1446-ban, 1465-ben, 1474-ben és 1495-ben.
16-17 th century history
Mohács után protestáns templom. 1570-ben Pálffy Tamás palotai kapitány felsőbb parancsra felrobbantatta, nehogy a török erősséget építtessen belőle. Az utóbbi valószínűleg csak körítőfalára vonatkozott, magára a templomra nem. Később rendbe tették, sőt 1658-ban ismételten helyreállították, és 1660-ban déli oldalára előcsarnokot építettek.
Historical description 1701-1945
1695-ben a jezsuiták német fegyveres haddal visszavették, tőlük 1700-ban vette át a veszprémi püspökség, és plébánost nevezett ki. 1703-ban a protestáns lakosság elűzte a katolikus plébánost, ettől kezdve a reformátusoké. 1740-1742-ben teljesen újjáépítették. 1747-ben Bíró Márton veszprémi püspök vizitációjának jegyzőkönyve szerint kőből épült, tornyos református templom, amelynek a katolikus templomok mintájára szentélye van, és utoljára mintegy száz évvel korábban építkeztek rajta. 1785-ben ka...Read more
1695-ben a jezsuiták német fegyveres haddal visszavették, tőlük 1700-ban vette át a veszprémi püspökség, és plébánost nevezett ki. 1703-ban a protestáns lakosság elűzte a katolikus plébánost, ettől kezdve a reformátusoké. 1740-1742-ben teljesen újjáépítették. 1747-ben Bíró Márton veszprémi püspök vizitációjának jegyzőkönyve szerint kőből épült, tornyos református templom, amelynek a katolikus templomok mintájára szentélye van, és utoljára mintegy száz évvel korábban építkeztek rajta. 1785-ben kapott engedélyt a református gyülekezet újabb építkezésre. Ekkor a kiküldött bizottság leírta a templomot, és feljegyezte annak méreteit. Ebből a leírásból ismerhető meg az egyhajós, a hajónál keskenyebb és egyenes záródású szentéllyel épített, nyugati tornyos templom középkori alaprajza, amelyet 1785-ben, 1820-ban és 1834-ben alakítottak mai formájára. Read less
Historical description 1945-
Jelenlegi állapotát 1820-ban nyerte el.
Mai templom adatai
Name
református templom
Other popular names
n.a.
Location
Balatonkenese, Táncsics utca, hrsz. 712/1., a történeti falumag dél-nyugati negyedében, EOV 578485 188290, WGS84/GPS47.03492, 18.10649
Level of protection
védett műemlék (II. bírósági kategória)
Heritage ref. number
5451, 9757, 1958
Recommended for protection
n.a.
Original style
plébániatemplom (Szent Mihály)
Current defining style
késő barokk (középkori maradványok magában foglalásával) 19. század eleji átalakítás klasszicista stílusban (torony)
Position in the church organization
n.a.
Supporting parish
n.a.
General characteristics
KÜLSŐ: A templom simára vakolt utcai oldalhomlokzatát két ajtó és három, félköríves záródású, vakolatkeretes ablak töri át, a két szélső alatt egy-egy körablakkal. A másik hosszhomlokzatot két szegmensíves, valamint két félköríves között egy kisebb, szegmensíves ablak, a kontyolt véghomlokzatot kis, négyszöges, felettük félköríves zárású ablakok, az oromzatot három körablak töri át. A tört vonalú sisakkal koronázott toroy alsó két szintje tükrös kialakítású, a széleken és a három kis, homlokzati...Read more
KÜLSŐ: A templom simára vakolt utcai oldalhomlokzatát két ajtó és három, félköríves záródású, vakolatkeretes ablak töri át, a két szélső alatt egy-egy körablakkal. A másik hosszhomlokzatot két szegmensíves, valamint két félköríves között egy kisebb, szegmensíves ablak, a kontyolt véghomlokzatot kis, négyszöges, felettük félköríves zárású ablakok, az oromzatot három körablak töri át. A tört vonalú sisakkal koronázott toroy alsó két szintje tükrös kialakítású, a széleken és a három kis, homlokzati ablaka körül meszelt sávval. Utca felőli oldalhomlokzatán ajtó nyílik. A párkánnyal elválaszott harangszint 1844-ben épült klasszicista stílusban. A harangszint ablakainak félköríves záradéka az ablakokat a vállnál összekapcsoló és a toronysarkokon pilaszterrel alátámasztott párkányon ül. Az ablakok felett négyzetes óralapok vannak, amelyeket párkány kapcsol a sarkokon átforduló, jellegzetes, négyzetes vakolatkeretekhez. BELSŐ: Az egyterű épületbelső síkmennyezetes, a mennyezet közepén húzott vakolatdísszel. Az utca felőli és két rövidebb oldalon kőpilléres fakarzat áll. Sokszögletű, falazott szószéke népies barokk stílusú, a lapokon vakolatdíszek, csillag- és virágminták láthatók. A papszék és a padok 19. század eleji darabok. A berendezés a veszprémi nemes Berken Sámuel asztalosmester munkája. A templom ablakai kétszárnyúak és egyrétegűek. Az utcai homlokzaton nyíló ajtó kazettás díszítésű. Read less

Parishes

Settlements

Settlement
Balatonkenese