Adorjánháza – Mária Szíve

Történet (1975-ös sematizmus szerint)
”Egeralja kisközséget 1949-ben a vele összeépült Adorjánházával közigazgatásilag egyesítették. — 1476-ban Adryanhaza, 1488-ban egy adólajstromban szerepel. A falu nemesi jellege 1848-ig megmaradt. Korán prot-ok lettek lakói. Rk. 1785-ben csak 22 lélek. Misézőhely 1970-ben létesült. 10x6 m. Tit: Mária Szíve. Búcsú: aug. 22. Hsz: 233 (1206).”
Történeti leírás
Történeti leírás 1701-1945
Egy 1774-ben felvett tanúvallomás szerint korábban Adorjánházán állt r. k. kápolna, helye ismeretlen. Logikus lenne, hogy a mai református templom helyén állt egy korábbi, katolikus előzmény, de erre nincs bizonyíték.
Történeti leírás 1945-
A jelenlegi kápolnát Szabadhegy Szabolcs idejében 1961 és 1977 között, más adat szerint konkrétan 1970-ben alakították ki egy félig kész lakóházból. Maga a lakóház 1955 körül épült. Előtte kőkereszt áll. Egy fa haranglábat, ami mögötte emelkedett, a 2010-es évek végén elbontottak. 1958-ban Vándor Ferenc készített tervet új templomra, valószínűleg az északkeletről szomszédos telekre, de nem épült meg.
Mai templom adatai
Megnevezés
R.k. kápolna
Elhelyezkedés
Adorjánháza, Rákóczi u. 13., hrsz. 210.
Védelem mértéke
A templom udvarán álló kőkereszt helyileg védett.
Eredeti jelleg
kápolna
Mai meghatározó korstílusa
modern
Egyházigazgatási beosztás
filia
Ellátó plébánia
Külsővat, Római Katolikus Plébánia
Általános jellemzők
Az utca délkeleti oldalán szabadon álló, földszintes kockaház a 20. század harmaik negyedéből, hátranyúló, rövid szárnnyal, konytolt, cserépfedésű nyeregtetővel. Egyszerű főhomlokzata déli irányban kis oromzattal metsződik az udvari főpárkányba. Az utcai homlokzatán két, négyezetes arányú, rácsos, redőnyös lakásablak, tagolatlan szalagkeretezéssel. A telek nyugati-délnyugati sarkában, az utca felé egyszerű, hasábkialakítású kőkereszt, timpanonos, akroterionos bázispilléren, felirattal. A corpusWeiterlesen
Az utca délkeleti oldalán szabadon álló, földszintes kockaház a 20. század harmaik negyedéből, hátranyúló, rövid szárnnyal, konytolt, cserépfedésű nyeregtetővel. Egyszerű főhomlokzata déli irányban kis oromzattal metsződik az udvari főpárkányba. Az utcai homlokzatán két, négyezetes arányú, rácsos, redőnyös lakásablak, tagolatlan szalagkeretezéssel. A telek nyugati-délnyugati sarkában, az utca felé egyszerű, hasábkialakítású kőkereszt, timpanonos, akroterionos bázispilléren, felirattal. A corpus maga fém. 20. sz. Weniger lesen
Források
VFL VIII. 31. I. 41. Pfeiffer_Adorjánháza
VFL I. 5. b. 2. doboz 204., 243., VFL I. 4. d. 1. 01. Sematizmus 1975, Pfeiffer 1987. 945.
Adorjánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2018 (V.11.) önkormányzati rendelete
Adorjánháza Község településképének védelméről

Siedlungen

Siedlung
Adorjánháza