Gyepükaján-Nagykeszi – templomrom

Történeti leírás
Középkori templom építési kora és átalakítása
A falu 1421-ben szerepel először templomáról Szentkirálykeszi néven, és pusztulásáig így említették. A név a templom Szt. István király patrociniumára utal. 1450-ben kőből épült templomként, kőtoronnyal rendelkezőnek írták.
16-17. századi történet
1548-ban a török hódítás során rommá válik.
Történeti leírás 1701-1945
romépület, Rómer Flóris lerajzolja
Történeti leírás 1945-
1979-ben Holl Imre és Parádi Nándor ásatást kezdett a falu helyén, azonban a terep túlzottan lekopott volta miatt nem került sor falufeltárásra. A faluhelytől észak felé árokkal és földsánccal kerített, kis méretű várban is folytattak ásatást, és megállapították annak valószínűleg 12. századi eredetét. A 2000-es évek elején a tornyot megerősítették statikai állapotának romlása miatt.
Mai templom adatai
Megnevezés
templomrom
Egyéb bevett név
Nagykeszi
Elhelyezkedés
EOV 520612 188900; WGS84/GPS 47.03159, 17.34502
Védelem mértéke
kiemelten védett műemlék (I. bírság kategória), régészeti lelőhely
Védelem törzsszáma
9934
Védelem azonosítója
9879
Védés ideje
1958
Védelemre javasoljuk
műemlék
Eredeti jelleg
plébánia
Mai meghatározó korstílusa
12. száazadi eredetű, gótikus rom
Egyházigazgatási beosztás
rom
Ellátó plébánia
Káptalanfa, Szeplőtelen Fogantatás plébánia
Általános jellemzők
A téglány alaprajzú hajóból, a hajónál keskenyebb szentélyből és a Ny-i homlokzathoz épített, kissé É felé tolt toronyból álló tömegének Ny-i része maradt meg legjobban. A szentély záródása bizonytalan, feltehetően egyenes záródású volt. A Ny-i homlokzat D-i felén nyílott a bejárat. A kőtok helye az É-i káva alján jól kivehető. A mintegy 4 m magasságig álló D-i hajófalon enyhén kiugró lábazati sáv fut. A legnyugatibb ablak erősen rézsűs Ny-i kávája fél méter magasságig megmaradt. A torony É-i faWeiterlesen
A téglány alaprajzú hajóból, a hajónál keskenyebb szentélyből és a Ny-i homlokzathoz épített, kissé É felé tolt toronyból álló tömegének Ny-i része maradt meg legjobban. A szentély záródása bizonytalan, feltehetően egyenes záródású volt. A Ny-i homlokzat D-i felén nyílott a bejárat. A kőtok helye az É-i káva alján jól kivehető. A mintegy 4 m magasságig álló D-i hajófalon enyhén kiugró lábazati sáv fut. A legnyugatibb ablak erősen rézsűs Ny-i kávája fél méter magasságig megmaradt. A torony É-i fala kissé a hajó É-i falának síkja elé ugrik. A háromemeletes torony 11-12 m magasságig áll. Ny-i falán kiomlott résablak É-i kávája érzékelhető. A következő szinten Ny-ra és D-re nyílik egy-egy résablak. A négy harangszinti ablak fülkében ül. A torony alsó szintje gerendafödémes volt. A következő szintet, a karzatszintet K-Ny-i tengelyű dongaboltozat fedte. A felette lévő szint két résablaka felül deszkaáthidalású. A torony falát K felé a karzat magasságában és a második emeleten íves nyílás töri át. A Ny-i karzat járószintjét három-három gerendalyuk jelzi. Az ÉNy-i sarokban és az É-i, külső falon vakolatmaradványok láthatók. Egykor ovális körítőfal övezte az épületet. Weniger lesen

Siedlungen

Siedlung
Gyepűkaján