Veszprém – református nagytemplom

Veszprém – református nagytemplom
Történeti leírás
Történeti leírás 1701-1945
Tervét Wentz Haunsteiner készítette. 1784. ápr. 27-én alapkőletétel. Az építkezés 1787-ig tartott. Fazsindelyes tetőzetet kapott. Az asztalos céh ingyen készítette el a padokat, a két karzat mennyezetét, a templom ajtajait, ablakait. A torony alapjait 1794. szept. 1-én rakták le. Az I. világháború idején elvitték a templom harangjait és a toronysisak vörösréz borítását. 1929-ben a fazsindelyt eternitre cserélték. 1944. jún. 17-én két kisebb harangját elvitték. 1945-ben háborús sérülések érték.
Történeti leírás 1945-
Az elvitt két harang pótlására 1952-ben öntettek egy kisharangot. 1955-ben javították ki a templomon látható háborús károkat. A forradalmi események során, 1956. nov. 5-én három ágyúlövés érte a tornyot. 1974–1975-ben kívül és belül renoválták az épületet. A templomtest durva, „kálvinistás” vakolatát besimított vakolatra cserélték. Az 1985 augusztusi földrengés megrongálta a templomot, melyen legutóbb 2008-ban végeztek felújítást.
Mai templom adatai
Megnevezés
Ref. tp.
Elhelyezkedés
Veszprém, Dózsa György u. 24.; hrsz. 738.
Térkép
Védelem mértéke
védett műemlék (II.)
Védelem törzsszáma
4660
Védelem azonosítója
10619
Védés ideje
1951
Eredeti jelleg
templom
Mai meghatározó korstílusa
késő barokk
Általános jellemzők
A templom külső homlokzatának legigényesebben kialakított része a katolikus centrum, a Várhegy felé néző tornyos homlokzat a kétrészes, triglifes főpárkánnyal, a homlokzat széleit és a torony sarkait díszítő pilaszterekkel, a táblás díszítésű attika feletti törtíves féloromzatokkal, és ezek szélén egy-egy kőurnával. Terét nagyszabású, négyszakaszos, hevederes csehsüveg-boltozat fedi, két végében háromívű karzat áll, mestergerendás fafödémmel. Igen nagy értéket képviselnek a templom barokk stílusWeiterlesen
A templom külső homlokzatának legigényesebben kialakított része a katolikus centrum, a Várhegy felé néző tornyos homlokzat a kétrészes, triglifes főpárkánnyal, a homlokzat széleit és a torony sarkait díszítő pilaszterekkel, a táblás díszítésű attika feletti törtíves féloromzatokkal, és ezek szélén egy-egy kőurnával. Terét nagyszabású, négyszakaszos, hevederes csehsüveg-boltozat fedi, két végében háromívű karzat áll, mestergerendás fafödémmel. Igen nagy értéket képviselnek a templom barokk stílusú, belső, faragott díszű ajtói és a padok, valamint a csak a templomtér belsejéből látható, szintén építés korabeli ablakok megmaradt egykori asztalosszerkezetükkel. A kör alaprajzú, kosarán oszloppárokkal díszített szószék, a papi szék és az orgona klasszicista stílusú. Weniger lesen

Pfarren

Siedlungen

Siedlung
Veszprém
Templomadatbázis