Szentantalfa – Páduai Szent Antal-templom

Szentantalfa – Páduai Szent Antal
Kirchtag
06-13
Történet (1975-ös sematizmus szerint)
"1373-ban nemeseit említik. 1471-ben pl-a György. 1523-ban is említik papját. Régi tp-ának romjai a legutóbbi időkig láthatók voltak. 1720-ban jobbára prot-okkal települ meg a falu. Kat. kevés. Régi romos tp-át helyreállítani képtelenek. Kir. rendelkezés folytán 1768-ban megkapták a kálv.-ták 1753-ban épített fatp-át. 1843-ban újat emeltek helyette. Mj. 16x8 m. Tit: Szt. Antal. Búcsú: jún. 13. Rn: febr. 3. Hsz: 132 (392)."
Történeti leírás
Középkori templom építési kora és átalakítása
1471-ben, 1523-ban plébánosát említik, 1550-ben plébániája már nem működik. A falu közepén állt a templom.
16-17. századi történet
A 17. században a reformátusok használták.
Történeti leírás 1701-1945
1753-ban a templom romos, 1759 előtt a reformátusok faoratóriumot építettek a régi templom falaihoz, 1759-ben új faoratórium épült, amely 1768 óta a katolikusoké. A templom 1843-46 között épült az oratórium mellett.
Történeti leírás 1945-
1964-ben külsejét renoválták.
Mai templom adatai
Megnevezés
R.k. t
Elhelyezkedés
Szentantalfa, Templom utca 10., hrsz. 275.
Védelem mértéke
műemlék
Védelem törzsszáma
M 5317
Védelem azonosítója
10352
Védés ideje
1958
Eredeti jelleg
templom
Mai meghatározó korstílusa
romantikus
Egyházigazgatási beosztás
filia
Ellátó plébánia
Balatoncsicsó, Római Katolikus Plébánia
Általános jellemzők
Dombtetőn szabadon álló, észak-déli tengelyű, egyhajós, kívül a tizenkétszög hat oldalával, belül félkörösen záródó szentélyű késő barokk templom, déli oldalán kiugró, a hajóhoz ívesen csatlakozó, négyzetes alaprajzú, lekerekített sarkú bejárati toronnyal, a hajó nyugati oldalán sekrestyével. A hajó és a szentély szélessége megegyezik. A lizénás-tükrös homlokzati torony szintjeit egyszerű övpárkányok választják el egymástól. A karzatszint felett erőteljes övpárkánnyal. Bejárati ajtaja kőkeretes,…Weiterlesen
Dombtetőn szabadon álló, észak-déli tengelyű, egyhajós, kívül a tizenkétszög hat oldalával, belül félkörösen záródó szentélyű késő barokk templom, déli oldalán kiugró, a hajóhoz ívesen csatlakozó, négyzetes alaprajzú, lekerekített sarkú bejárati toronnyal, a hajó nyugati oldalán sekrestyével. A hajó és a szentély szélessége megegyezik. A lizénás-tükrös homlokzati torony szintjeit egyszerű övpárkányok választják el egymástól. A karzatszint felett erőteljes övpárkánnyal. Bejárati ajtaja kőkeretes, a karzatszinten szegmensíves záródású, felette kerek, vakolt szalagkeretes ablak látható. A torony legfelső szintjét mind a négy oldalon egy-egy szegmensíves ablak töri át, felette vak órapárkány. Kősisak zárja. A hajó keleti oldalának lizénákkal határolt mezőiben egy-egy szegmensíves ablak, simított, meszelt keretezéssel. A nyugati oldal déli szakaszán a keleti oldal ablakainak megfelelő, az északi szakaszon a sekrestye teteje felett félkör alakú ablak nyílik. A csehsüveg-boltozatú toronyalj két oldalán egy-egy szegmensíves ülőfülke látható. A hajót kétszakaszos csehsüveg-boltozat, a szentélyt negyedgömb alakú boltozat fedi. A falazott szószék a szentély nyugati oldalán áll. A hajó déli végét négyzetes betonoszlopokon, illetve falpilléreken nyugvó, síkfödémes, újkori karzat foglalja el. A templom oltára felett, a falra rögzítve, a veszprémi ifjabb Bucher Ferenc 1846-ból származó Szent Antal-képe látható. Weniger lesen

Siedlungen

Siedlung
Szentantalfa