Balatonboglár – Szent Kereszt felmagasztalása

Balatonboglár – Szent Kereszt felmagasztalása
Kirchtag
09-14
Történet (1975-ös sematizmus szerint)
"1193-ban Boclar néven szerepel. 1221 körül Szt. György egyházáról olvasunk, 1335-ben papja Márk. Sokáig a tihanyi apátság kezén volt a község. A XVII. sz.-ban sokáig lakatlan. 1723-ban szerepel újból lakott helyek között. A vasút megjelenése és a BaIaton-parti üdülés fellendülése hozta meg fejlődését a XX. század 20-30-as éveiben. 1925-ig Szöllősgyörök gondozta híveit, ekkor önállósult. Tp-a nem volt. A Körmendy cs. temetőben levő kp-nájában jöttek össze szentmisére. Varga Béla alatt épült felWeiterlesen
"1193-ban Boclar néven szerepel. 1221 körül Szt. György egyházáról olvasunk, 1335-ben papja Márk. Sokáig a tihanyi apátság kezén volt a község. A XVII. sz.-ban sokáig lakatlan. 1723-ban szerepel újból lakott helyek között. A vasút megjelenése és a BaIaton-parti üdülés fellendülése hozta meg fejlődését a XX. század 20-30-as éveiben. 1925-ig Szöllősgyörök gondozta híveit, ekkor önállósult. Tp-a nem volt. A Körmendy cs. temetőben levő kp-nájában jöttek össze szentmisére. Varga Béla alatt épült fel a mai modern stílusú tp Kotsis Iván egyetemi tanár tervei szerint. A Balaton-part első modern tp-a. Ő tervezte a pl-házat is. 1938-ban készült el. A főoltár keresztje és a szobrok Ohman Béla művei.Tit: Szt. Kereszt felmag. Búcsú: szept. 14. Szi: júl. 2. Rn: aug. 4. Akv: 1926-tól. Hsz: 3673 (3993). " Weniger lesen
Történeti leírás

Siedlungen

Siedlung
Balatonboglár