Zirc – Nagyboldogasszony

Zirc – Nagyboldogasszony
Patronal festival
08-15
Történet (1975-ös sematizmus szerint)
"Létét és későbbi virágzását az 1198-ból való ciszterci apátságnak köszönheti, amelyet III. Béla alapított. Egyházából, mely a XII. sz. végén épülhetett, csak egy pillér-láb maradt fenn. A hódoltság alatt elpusztult. Újratelepülése az 1715-20-as évek közt indul meg. Az új telepesek németajkú, kat. földművesek, iparosok. Az apátság birtokait lilienfeldi, majd a heinrichaui ciszt.-ek kezelték. A rendtagok ideiglenesen Pápán laktak, állandó tartózkodásra 1726-ban érkeznek vissza. Az új monostor al...Read more
"Létét és későbbi virágzását az 1198-ból való ciszterci apátságnak köszönheti, amelyet III. Béla alapított. Egyházából, mely a XII. sz. végén épülhetett, csak egy pillér-láb maradt fenn. A hódoltság alatt elpusztult. Újratelepülése az 1715-20-as évek közt indul meg. Az új telepesek németajkú, kat. földművesek, iparosok. Az apátság birtokait lilienfeldi, majd a heinrichaui ciszt.-ek kezelték. A rendtagok ideiglenesen Pápán laktak, állandó tartózkodásra 1726-ban érkeznek vissza. Az új monostor alapkövét 1727-ben, a tp-ét 1732-ben tették le. Az építkezést Athanász győri karmelita testvér, Wittver Márton vezette. Másfél év alatt elkészült az új kolostor, a tp részben 1745-ben, egészen pedig 1749-52-ben. Bíró pp. szentelte fel 1752-ben. Ettől kezdve Zirc középpontja a környék kat. életének, a ciszterek pedig misszionáriusai a Bakony magyar, német; cseh és tót lakosságának. 1950-ig ők vezetik a pl-át, A barokk stílusú kéttornyú apátsági tp gazdag belső barokk kiképzéssel M. 54x24 M. A tornyok magassága: 45 m. A főoltárkép Maulbertsch műve, 1970-ben restaurálták. A Kossuth utcai barokk Mj. tp. jóideig pl-tp.-ul szolgált.Tit: Fájdalmas Szűz. 1744-ben épült. A volt ciszterci apátság. épülete M., főhomlokzata átalakítva klasszicista stílusban 1754-ben. Benne kapott helyet a híres Reguly Antal tudományos könyvtár és a Zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum. Parkja az ország második legnagyobb arborétuma, védett.Búcsú: aug. 15. Szi: jan. 18. és aug. 16. Rn: jún. 1. Hsz: 3679 (5444). " Read less
Történeti leírás
Mai templom adatai
Name
Rk. tp.
Heritage ref. number
M 5656
Recommended for protection
műemlék

Parishes

Settlements

Settlement
Zirc