Veszprém – Regina Mundi

Veszprém – Regina Mundi
Kirchtag
01-01
Történet (1975-ös sematizmus szerint)
"1948-ban Bánáss pp. alapította. Pléb-tp-a az Angol Kisasszonyok volt zárdatp-a lett. Mj. Romantikus stílusú. 18x7,5 m. 1860 körül épült. 1926-ban a falak áttörésével a mellé épített 17x7 m alapterületű Jézus Szíve kápolnával bővítették. A plébánialakás kezdetben a Püspöki Számvevőség Zalka Máté téri neogót Mj. 1901-ben épült épületében nyert elhelyezést. 1958-ban az épületet átengedték a városnak ifjúsági ház céljaira. Ekkor a pl-ház a Dózsa György u. 5. sz. alatti alapítványi épület lett, amiWeiterlesen
"1948-ban Bánáss pp. alapította. Pléb-tp-a az Angol Kisasszonyok volt zárdatp-a lett. Mj. Romantikus stílusú. 18x7,5 m. 1860 körül épült. 1926-ban a falak áttörésével a mellé épített 17x7 m alapterületű Jézus Szíve kápolnával bővítették. A plébánialakás kezdetben a Püspöki Számvevőség Zalka Máté téri neogót Mj. 1901-ben épült épületében nyert elhelyezést. 1958-ban az épületet átengedték a városnak ifjúsági ház céljaira. Ekkor a pl-ház a Dózsa György u. 5. sz. alatti alapítványi épület lett, amit az egyházközség-megvásárolt.Tit: Szűz Mária neve. Búcsú: Szűz Mária neve. Szi: dec. 8. Rn: május első szerdája. Akv: 1948. aug. 1-től. Hsz: 3350. " Weniger lesen
Leírás
A veszprémi Regina Mundi, azaz a Világ Királynőjének szentelt templom karcsú arányaival, finom csúcsíves tagozataival kelt figyelmet. Az Angolkisasszonyok kolostora és a szorosan hozzá kapcsolódó templom középkori épületek formáit idéző megjelenése a 19. században gyakori jelenség, a veszprémi együttes az Angliából eredő, Európa szerte elterjedt divat érdekes hazai példája. A korszak középkorias megkenésű épületeit romantikus stílusúnak nevezzük. A templom az utcasorba illeszkedik, jobbról a kolWeiterlesen
A veszprémi Regina Mundi, azaz a Világ Királynőjének szentelt templom karcsú arányaival, finom csúcsíves tagozataival kelt figyelmet. Az Angolkisasszonyok kolostora és a szorosan hozzá kapcsolódó templom középkori épületek formáit idéző megjelenése a 19. században gyakori jelenség, a veszprémi együttes az Angliából eredő, Európa szerte elterjedt divat érdekes hazai példája. A korszak középkorias megkenésű épületeit romantikus stílusúnak nevezzük. A templom az utcasorba illeszkedik, jobbról a kolostor tömbje csatlakozik hozzá, bal felől pedig szabadon áll. Az épület külsejének jellegzetességei a tornyot és az oldalsó homlokzatot tagoló karcsú külső támaszok, a támpillérek. A magas templomhajóba középen nyílik a főbejárat, e felett erősen kiülő, karcsú arányú torony emelkedik. A hajónál keskenyebb, sokszög alaprajzú szentély alkotja az épület lezárását. A templomot Ranolder János veszprémi püspök (1849–1875) rokona Scharnbeck (Sárnpék) Szentirmay József püspöki építész tervezte. A kivitelezést végző kőművesmester Horváth Sándor volt, a festést és aranyozást Schuldheisz János végezte, a toronycsúcs öntöttvas díszei Schlick Ignác gyárában készültek. A gyors építkezést követően Ranolder János püspök szentelte fel a templom és kolostor együttesét 1860-ban. A hajó szabadon álló oldalához, annak falát áttörve utólag, az 1920-as évek közepén Jézus Szíve-kápolnát építettek. A zárdatemplomot 1948-ban a börtönben lévő Mindszenty József utasítására plébániává szervezték. A főhomlokzatot a középen nyíló ajtó, a homlokzat és a torony falába mélyedő szoborfülkék tagolják, a nyílások és a templomablakok is csúcsíves záródásúak. A fülkéket, az ablakokat és a párkányokat finoman tagolt terrakotta mérműves díszítések, kúszólevelek élénkítik. A szoborfülkékben Szűz Mária, Szent István király és Szent Imre herceg szobrai kaptak helyet. A szobrok aprólékosan kidolgozott, konzolokon álló, vörös színű kerámia alkotások. A tornyon a karzatszint magasságában kisebb kerek rózsaablak nyílik. A főhomlokzat és a torony sarkait erősítő pilléreket kis fiatornyok (ún. fiálék) koronázzák, amelyek leveles záródását keresztvirágnak nevezzük. Az oromzat szélei lépcsős lezárásúak. Az oldalsó kápolna utca felőli homlokzatát pártázat zárja, belsejét egy körablak világítja meg. A belső kialakítása, hasonlóan a külsőhöz, a középkori templomokat idézi fel. A hajót és a szentélyt is jellegzetes kőbordás, csúcsíves boltozatok fedik. A falakat tagoló karcsú oszlopokat kis szoborfülkék díszítik. A torony felőli oldalt vasoszlopokkal alátámasztott, áttört kovácsoltvas korlátos orgonakarzat foglalja el. A főoltár is illeszkedik a középkorias stílushoz, és azon a külsőn már megismert motívumok tűnnek fel. Az oltárasztalon két fiatorony között kis csúcsíves fülke van, amelyet kúszólevelek kísérnek. A fülkében Szűz Mária szobra áll, a fiálék kis szoborfülkéiben pedig Szent Péter és Szent Pál szobra kapott helyet. A később épült oldalsó kápolnát csúcsíves dongaboltozat fedi, a szentély festett üvegablakán Jézus alakja látható. A templom új oltárát és padjait Tóth László plébános készíttette. Weniger lesen
Történeti leírás
Történeti leírás 1701-1945
1860-ban épült. A gótizáló angol romantika szellemében Scharnbeck (Szentirmay) József püspöki építész, Ranolder János veszprémi püspök rokona tervezte. A kőművesmester Horváth Sándor volt, a festést és aranyozást Schuldheisz János végezte, a toronycsúcs öntöttvas díszei Schlick Ignác gyárában készültek. 1860. szeptember 16-án szentelte fel Ranolder János püspök. A hajó délkeleti oldalához, falát áttörve, utóbb Jézus Szíve-kápolnát építettek.
Történeti leírás 1945-
1948-ban az Angolkisasszonyok Sancta Maria Intézetét államosították, a zárdatemplomból plébániatemplom lett. Belsejét 1960-ban helyreállították.
Mai templom adatai
Megnevezés
Rk. tp.
Egyéb bevett név
Angolkisasszonyok temploma
Elhelyezkedés
Veszprém, Iskola utca 5.; hrsz. 5745.
Térkép
Védelem mértéke
műemlék
Védelem törzsszáma
4739
Védelem azonosítója
10627
Védés ideje
1958
Védelemre javasoljuk
országos
Eredeti jelleg
zárdatemplom
Mai meghatározó korstílusa
historizáló, neogótikus
Egyházigazgatási beosztás
parishplébánia
Ellátó plébánia
Veszprém, Regina Mundi plébánia
Általános jellemzők
Utcasorba illeszkedő, délnyugatnak tájolt, támpilléres, romantikus stílusú, nyeregtetős, cseréppel fedett templom, a hajónál keskenyebb, a hatszög három oldalával záródó szentéllyel, főhomlokzata előtt a homlokzat síkjából erősen kiülő, négy fiatornyos, kősisakos toronnyal. Északnyugati oldalán zártsorú beépítésű iskolaépület csatlakozik hozzá, délkeleti oldalán egy kis méretű, a hajónál alacsonyabb, pártázatos lezárású kápolnával bővítették. A főhomlokzat magas lábazata felett a templom tornya Weiterlesen
Utcasorba illeszkedő, délnyugatnak tájolt, támpilléres, romantikus stílusú, nyeregtetős, cseréppel fedett templom, a hajónál keskenyebb, a hatszög három oldalával záródó szentéllyel, főhomlokzata előtt a homlokzat síkjából erősen kiülő, négy fiatornyos, kősisakos toronnyal. Északnyugati oldalán zártsorú beépítésű iskolaépület csatlakozik hozzá, délkeleti oldalán egy kis méretű, a hajónál alacsonyabb, pártázatos lezárású kápolnával bővítették. A főhomlokzat magas lábazata felett a templom tornya a homlokzat elé lép, aljában vimpergás díszű, csúcsíves záródású kapu nyílik, felette kis rózsaablak, majd csúcsíves záródású, mérműdíszes szoborfülke következik, benne Mária szobrával. A templom homlokfala lépcsős oromzattal kapcsolódik a toronytesthez, benne egy-egy mérműves, csúcsíves záródású szoborfülkével, Szt. István és Szt. Imre szobraival. Oldalhomlokzatát támpillérek tagolják, közeikben csúcsíves záródású ablakokkal. Az oldalkápolna körablakkal áttört utca felőli homlokzatát pártázat zárja, oldalhomlokzatát támpillérek tagolják, a támpillérek közeiben csúcsíves ablakok nyílnak. Szentélyét és a háromszakaszos hajót bordás boltozat fedi, a bejárat felett vasoszlopokon nyugvó orgonakarzat áll, kovácsoltvas korláttal. Weniger lesen

Siedlungen

Siedlung
Veszprém
Templomadatbázis